Van egy barátom. Bizonyám, már több mint másfél éve boldogan élünk, de nekünk is vannak összezördüléseink mint mindenki másnak, mert ugyebár kapcsolat sem kapcsolat veszekedések nélkül. Iskolába ebben a tanéven egészen júniusg ő délutános én havonta váltok, teht keveset tudunk találkozni. A barátom legtöbbször csak őgy fogom emlegetni mint: -Ő-. Zseniális vagyok.
Tehát igen keveset tudunk találkozni. Ma is csak fél órára ugrott be suli utá, végül is nincs mindig karácsony. Én ennek is örülök, de másrészt viszont, ha tudom hogy csak kevés időre jön már előre rettegek anyu szugerációitól és rémeszményeitől, mint ahogy ma volt is miért. Természetesen még -Ő- délelőttös volt aziskolában minden egyszerűbb volt töbet találkoztunk, és ha épp nem kellett tanulnom, akkor akkor amikor csak akartunk, néha még akkor is amikor tanulnom kellett volna. Erre most hogy nem látjuk egymást annyit és mivel fáradt, éhes, és zuhanyozni akar iskola után nem marad oly sokáig. Hát az én anyukám mit talált ki? Nah mit? Hát azt hogy -Ő- megváltozott, nem szeret már annyira mint az elején, mert nem akar már annyit velem lenni. Hát egy ilyen eszmefuttatás után természetesen eléggé felment bennem a pumpa. Jól össze is vesztem anyuval aki kb. 10 perce azzal rohant ki a szobából, hogymindaz h én őt megbántottam engem nem is érdekel, tehát tökéletesen teszek a lelki világára. Pedig ez nem így van, csak ha már valaki ekkora idiótaságot talál ki, akkor én azon már nem tudok segíteni, és lehet hogy azzal, hogy azt mondta h -Ő- engem már szerinte nem is szeret, engem jobban megbántott mint én őt azzal, hogy ne beszéljen marhaságokat...
Utolsó kommentek