A romlás virágai

Hogy vagy, ne is monnd, tudom mit érzel,hisz ismersz, látom hogyha baj van, és ha vérzel.
Úgymint ezelőtt pár évvel most is próbállak elérni,ha már sikerült felállnod, de még félsz továbblépni,mivel kísért a múlt, de végre hagyd már elégni,mi a f*sznak visszanézni, ha csak sebeid feltépi?Igaz lehet hogy még sötét van, és nem látsz tisztán,még gyenge vagy ahhoz hogy erőt meríts, azt csak bízd rám,és bízz meg bennem, ha már eddig segítettem még ha nem is túl sokat, de azt is szívből tettem, és csak érted. Hogy tudjam merre jársz, adj egy jelet és ha vihar tombol, megállítom a szelet a sok fájdalommal együtt amit érzek s nem is sajátom de én vállaltam viszem a súlyt jöhet tied is barátom.Te is segíts nekem az utamon min járok,hogy életre keljen a szó mit neked szánok! Egyszer sikerült már hozzád közelebb kerülni,de vajon tudom szavakkal a rosszat elűzni?Ezt nem én döntöm el, csak írom, amit érzek,lehet, sokan néznek hülyének, hogy én még jót remélek,de ők nem is tudják, mi köt össze engem, s téged.Lehet hogy csak egy szó, de több lesz, ha átérzed
Hogyan, érzed sebeid mennyire mélyek?Gyere a szenvedésnek együtt vessünk véget.Ahogy élsz és harcolsz rajtad áll,a te döntésed, élet vagy halál,de ne félj, csak menj, a fény téged vár, és légy, aki vagy, a múlt nem számít más. A sötét, az árny, amik visszahúznának,de csak fordíts hátat, és élj a mának:hogy talán másnap valóra vállnak az álmok,de addig is rád várok.

Remélem jól vagy, remélem minden rendben veled, s végre látsz: levelem felnyitotta szemed. Van még hely neked is e világban, haladsz a fény felé a jó irányban. Bár tudom nem állsz még készen, de segíts hogy elérjelek, hogy érezd mi szívemben lángol, és lehetsz te bárhol ha olvasod, tudod hogy hozzád szól.

Anyu mindig azt hiszi hogy ő rossz nekem, és nem is tud jó lenni, pedig ez nem így van, csak útálom hogyha az életem próbálja irányítani valaki. Tizenhét éves vagyok. Nem vagyok felnőtt megközelítőleg sem, de már gyerek sem. Másfél éve járok -Vele- és még nem alhattunk együtt, és ez bántsa a szemem. Más hasonló korú lányok, osztálytársaim akor alszanak együtt a pasijukkal amikor akarnak. Meg sem kérdezik csak annyi hogy "anyu ottalszok", és már el is tűntek az ajtórésben. Én pedig? Egy éve folyamatosan könyörgök, és nem engedi. Az indok pedig az hogy "nem és kész". Nem tudom kinek lenne jobb ha hazudoznák össze vissza, hogy valamelyik barátnőmnél alszok, és ottlennék nála. Akkor azt mondaná, hogy ha nem hazudtam volna, és megkérdeztem volna biztosan megengedi. Hát hogy ne. Én is valami ilyet mondanék hasonló esetben. 

Ezenkívül nagyon zavaró, hogy minden lépésemről tudni akar, és 24 órás kapcsolatban kell lennem vele, hogy ne találjon semmi kifogásolnivalót bennem. Rendben van, hogy ragaszkodik hozzám, én is hozzá, és ez OK, de ő már kicsit túlzásba viszi, nem ismeri fel, hogy a kislány már felnőtt...

És nem tökéletes, a tökéletes emberek tökéletes emberekel barátoznak, és befejeznek egy tökéletes iskolát, tökéletes gyerekeik lesznek, és tökéletes mennyiségű pénzből tökéletes életet élnek. Ez nem én vagyok...

Elképesztő emberek vannak a világon, ilyen például az én kedvenc filozófia tanárom is. Olyanszintű átéléssel tud beszélni a filozófia ágairól és az Arisztotelészi logikáról, hogy azt még hallgatni is gyönyör.

Alapjában véve jó pasi, bár nem az esetem a vastag egybeívelő szemöldökével. Meg egy picit öreg is. Leghátul ülök az óráján, általában csak sanda pillantásokat szoktam vetni felé a szemüvegem mögül. Általában mással foglalatoskodok. Ma azonban elkapta a tekintetem, és két másodperc után másfelé kellett néznem nem tudtam állni a pillantását. Sokáig nem néztem oda, aztán újra felé pillantottam, még mindig engem nézett, hozzám beszélt. Igazából nem fogtam fel mit mondott. Álltam a tekintetét nem néztem el, most ő jött zavarba. Kinézett az ablakon és halk kacagással azt mondta: "értitek már?". Furcsa volt rádöbentem hogy flörtöl velem. Újra felém fordúlt, két kezével az asztalra támaszkodott pont velem szemben ránézett az órájára, majd ismét a szemembe nézett és csak várta a választ. Értjük már? Hogyne érteném, mostmár mindent értek, tanárúr.

Ma délután elgondolkodtam azon amit anyu tegnap este mondtott -Vele- kapcsolatban. Természetesen még mindig egy idióta marhaságnak tarom, de talán annyi igazság van benne, hogy megváltozott az elmúlt  több mint másfél év alatt, de attól még nem szeret kevésbé.

Tehát mivel ráértem gondolkodni, eszembe jutottak azok a dolgok amiben megváltozott, és ezeket ecsetltem is neki. Elmondtam, hogy szeretném ha kicsit jobban odafigyelne rám, mint ahogyan az elején is, és ha nem csak az az egy igazság létezne számára amit az ő agya adott ki. Ezt csak szimplán a "mindenki le a vasútról mert jövök" szindrómának szoktam nevezni. Nem hiszem h ezekkel a dolgokkal olyan nagyon betörtem volna a fejét, de ő erre csak annyit modott hogy fejezzem már be az agytágítást.BÁr szerintem ez legkevésbé sem az volt csak egy kis kérés amit jólenne ha teljesitene.

Töketesen érthetetlen számomra, hogy hogy írathat egy tanár olyan dolgokból szóismeret ellenőrzőt amit elő sem adott. Rendben van az mind szép és kiváló, hogy ő azt nekünk előadta, de mindazon által, és azon túl olyan a 120 német szó közül amit lediktált egyet sem kérdezett, mert az bizonyára nem olyan érdekes mint 120 mást olyan szó közül kérdezni, amit nem diktált le. Mondanom sem kell, hogy óra után az egész osztály azt kívánta, hogy távozzonak sünök a végbélnyílásáán keresztül. Alig vártam hogy hazaérjek.

A tegnapi civakodás szele anyu és köztem már lecsitult, de mire befejeztem az ebéded ujra kezdett kiéleződni, úgyhogy inkább feljöttem a szobámba. Most konkrétan azon vesztünk össze, hogy mennyire nehezére esik eljönni értem a következő hónapban a város másik felébe este fél kilenckor oda, ahol -Ő- lakik, ha esetleg bemegyek hozzá egy cseppet iskola után. Apszolút logikátlan, hogy miért, és melyik izmát terheli meg, hogy beüljön az autóba. Úgyis elmegyek.

Van egy barátom. Bizonyám, már több mint másfél éve boldogan élünk, de nekünk is vannak összezördüléseink mint mindenki másnak, mert ugyebár kapcsolat sem kapcsolat veszekedések nélkül. Iskolába ebben a tanéven egészen júniusg ő délutános én havonta váltok, teht keveset tudunk találkozni. A barátom legtöbbször csak őgy  fogom emlegetni mint: -Ő-. Zseniális vagyok.

Tehát igen keveset tudunk találkozni. Ma is csak fél órára ugrott be suli utá, végül is nincs mindig karácsony. Én ennek is örülök, de másrészt viszont, ha tudom hogy csak kevés időre jön már előre rettegek anyu szugerációitól és rémeszményeitől, mint ahogy ma volt is miért. Természetesen még -Ő- délelőttös volt aziskolában minden egyszerűbb volt töbet találkoztunk, és ha épp nem kellett tanulnom, akkor akkor amikor csak akartunk, néha még akkor is amikor tanulnom kellett volna. Erre most hogy nem látjuk egymást annyit és mivel fáradt, éhes, és zuhanyozni akar iskola után nem marad oly sokáig. Hát az én anyukám mit talált ki? Nah mit? Hát azt hogy -Ő- megváltozott, nem szeret már annyira mint az elején, mert nem akar már annyit velem lenni. Hát egy ilyen eszmefuttatás után természetesen eléggé felment bennem a pumpa. Jól össze is vesztem anyuval aki kb. 10 perce azzal rohant ki a szobából, hogymindaz h én őt megbántottam engem nem is érdekel, tehát tökéletesen teszek a lelki világára. Pedig ez nem így van, csak ha már valaki ekkora idiótaságot talál ki, akkor én azon már nem tudok segíteni, és lehet hogy azzal, hogy azt mondta h -Ő- engem már szerinte nem is szeret, engem jobban megbántott mint én őt azzal, hogy ne beszéljen marhaságokat...

Tulajdonképp semmi extra az egész, egy hétköznapi dolog. Átlaos unalmas életet élő 17 éves gimnazista. Nem gondolom, hogy bárkit érdekelne az életem, igazából engem sem érdekel. Igazából nem is tudom mi az amiből megtudnál ismerni. Gyógyszerésznek készülök. ELég röhely még én sem gondoltam bele. Világéletemben kitőnő tanuló voltam nem től fejlett egyéniséggel, amit az elmúlt másfél évben bepótoltam duplán. Mondhatnám, hogy lázadó vagyok, de nem vagyok, csak egy egyszerű lány, aki unalmában leírja hogy mit érez, mit gondol és mi történik vele egy nap folyamán. Bocs ha től spontán vagyok, majd megszokod, de nem akarom hogy mű legyen. Igazából ezt így nem lehet. Nem azt akarom elmondani, hogy lila a szemem és zöld a hajam vagy hasonlók. Majd megismers lassacskán az életemből, kedves.